PARTNERKAPCSOLAT

Az igazi érték az együttműködésben

A Koelner Hungária sokkal több csupán egy nagykereskedésnél, emiatt kiemelten fontos számunkra, hogy mit kínálunk partnereinknek. Filozófiánk, hogy a kapcsolat velük állandó legyen és folyamatosan fejlődjön is. Természetesen üzleti kapcsolatról beszélünk, ennek ellenére az együttműködés mindannapi munkában jelentkező aspektusát ugyanolyan fontosnak tartjuk. A termékeink széles kínálata alkotja az alapvető kapcsot közöttünk, ez fonja erősebbre a kötődést és tartja fent a bizalmat.

Semmilyen vállalat sem működőképes elszigetelten önmagában. Cégünk befogadó stratégiát képvisel és olyan üzleti partnereket keres, akikkel meg tudja osztani üzleti elképzeléseit és ambícióit.

A bizalom az alapja nálunk mindennek, amelynek kétirányúnak kell lennie – bármit kínálunk partnereinknek, szeretnénk vissza is kapni tőlük. És ez így is szokott történni! Az alapelvek melletti kitartás, amely haladásunk és sikereink kovácsa, másokra is ispirálóan hat. Kiterjedt szolgáltatás portfoliónk és támogató hálózatunk egyre csak szélesedik, és együtt egy irányba haladhatunk, egy fentarthatő jövő felé, mely törekvéseink fókuszában áll.

    Kapcsolat

    Területi képviselőink

    Kovácsné Antal Éva

    Budapest I-II., IX., XI., XII-XIV., XIX-XXIII. kerület

    Ouliczki Tamás

    Budapest III-VIII., X., XV-XVIII. kerület

    Liska Sándor

    Észak Pest megye

    Bencsik András

    Dél-Pest megye

    Szélpál Klára

    Csongrád-Csanád és  Békés  megye

    Máté Katalin

    Bács-Kiskun, Tolna megye

    Vizi Sándor

    Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megye

    Törös Lajos

    Jász-Nagykun-Szolnok megye és Hajdú-Bihar megye

    Gelencsér Szilárd

    Baranya és Somogy megye

    Orosz Róbert

    Komárom-Esztergom és Fejér megye

    Szappan Andrea

    Nógrád és Heves megye

    Dobos Lajos

    Vas és Zala megye

    Dömsödi András

    Győr-Moson-Sopron és Veszprém megye

    Katona László

    EXPORT ROMÁNIA

    Mészáros Ottó

    PROJEKTFELELŐS

    Szigecsán János

    PROJEKTFELELŐS

    Letöltések
    Lépjen velünk kapcsolatba