Ismerje meg
cégünk történetét
KOELNER S.A.
cégtörténet
Ahogy nagy vállalatok esetében gyakran tapasztalható, a KOELNER cég is kisvállalkozásként indult, melynek gyökerei egy garázsba vezethetők vissza.
1981-ben a kommunista megszorítások hatására Antoni és Krystyna Koelner elvesztették munkahelyeiket, fiukat, Przemysław-ot, pedig internálták, ezzel minimálisra csökkentve a család megélhetési lehetőségeit. Ekkor történt azonban, hogy egyik barátjuk kölcsön adott nekik egy fröccsöntő gépet, amivel a család gombok gyártásába fogott. A gombokat, tiplik, műanyag nyelek és virágcserepek követték, melyek közül a tiplik lettek későbbi globális sikereik kulcsa.
Krystyna Koelner 1982-ben jegyeztette be Warsóban “Tworzywa Sztuczne Krystyna Koelner” néven műanyag termékekkel gyártásával foglalkozó egyszemélyes vállalkozását. A tiplik gyártása 1986-ban kezdődött, 1987-től pedig a cég tevékenysége már kizárólag rögzítéstechnikai elemek gyártására koncentrálódott.
1993 hihetetlen sikert hozott a cégnek, amikor is Kelet-Európában elsőként megkezdték beütőékek gyártását.
Vajon fenntartható-e volt e töretlen fejlődés? A KOELNER cég példázza, miként tudják a viszontagságok nem csak megerősíteni egy cég helyzetét, hanem inspirálóan is hatni rá. 1997-ben lecsapott a cégre az évszázad áradása. Bármennyire is próbálta a két testvér – Przemysław és Radosław Koelner – menteni értékeit vagy legalább 50-60 cm magasan biztonságban tudni őket, az árvíz kifogott rajtuk: a víz 2 m magasan mindent elárasztott mind a gyárban, mind az irodákban. Szerencséjükre a kár csupán 1,5M zł volt, melynek egy részét biztosítás fedte. A körülmények azonban ekkor kedvezni látszottak a Koelner családnak, mert az emberek tömegesen kezdtek építőanyagokat vásárolni.
1998-ban a cég innovatív eljárással sikeresen oldotta meg fém alkatrészek műanyaggal történő bevonását (mialatt ugyanebben az évben az Egyesült Királyságban a Rawlplug vállalat ETA minősítést szerzett). Ezenfelül a 90-es években a termékpalettájukat külföldről importált modern rögzítőelemekkel is kiegészítették.
A következő évek újabb áttörést hoztak: a csökkent munkaképességű dolgozók alkalmazását szabályozó rendeletek kiaknázása révén gyártásbővítést és modernizálást tudott eszközölni a cég. A csökkent munkaképességű munkaerő foglalkoztatása révén ebben az időszakban a cégnek nem volt adófizetési kötelezettsége, és az így megtakarított pénzt visszaforgatták újításokba. Azon felül, hogy munkát biztosítottak csökkent munkaképességű embereknek – a foglalkoztatottak 74%-a esett ebbe a kategóriába – részt vettek jótékonysági események szervezésében és aktív sporttámogatók is voltak Wrocław-ban.
A 90-es években és azt követően számos lengyel és külföldi céget vásároltak meg. 2000-ben a megvásárolták a Metalzbyt céget, majd 2001-ben a Modeco Sp. z o.o.-t. A 2004-es jelentős változásokat hozott. Ekkor jelent meg a vállalat a tőzsdén, és vették át a fa- és fémmegmunkáló szerszámokat gyártó Wapienica céget. 2005-ben egy nagyon jelentős beruházás keretében vette meg a rögzítéstechnikában több mint 100 évre visszanyúló hagyománnyal rendelkező skót Rawlplug céget, amely európai mércével nézve is kiemelkedő vállalattá léptette elő a Koelner-t. Ekkor más szintén Koelner tulajdonban volt a Śrubex S.A. és a német Stahl GmbH is.
A vállalat 2013 óta Rawlplug S.A. név alatt működik és jelenleg a Rawlplug, Koelner Lancucka Fabryka Śrub és Modeco mellett a Koelner az egyike a márkának, melyek a RAWLPLUG S.A. Cégcsoport portfolióját alkotják.
