Ismerje meg

cégünk történetét

KOELNER Hungária Kft.

rövid cégtörténet

1995
1997
1998
2004
2005
2008
2013
2019
napjaink

1995

A Koelner Hungária Kft. gyökerei 1995 januárjáig vezethetők vissza, amikor is a kiváló minőségű DSU húzószegecsek forgalmazásában piaci lehetőséget látók magántőkéből megalapították a RIVKER Kft.-t. Ezzel beindult a rögzítéstechnikai iparág egyik, ha nem a legnagyobb magyarországi sikertörténete.

Már a kezdetek is igazolták a tulajdonosok vízióját, de a több lábon állás filozófiáját szem előtt tartva a húzószegecsek választéka nagyon hamar kiegészült különböző csiszolóanyagokkal, forgácsolástechnikai termékekkel és szerszámokkal, amelyek a mai napig a termékpaletta részét képezik.

1997

A raktárként használt aprócska, budapesti Liget utcai raktár hamarosan kevésnek bizonyult a megnövekedett forgalom kiszolgálásához, így szükséges volt nagyobb raktárba költözni. „Merjünk nagyot álmodni” – ez volt a vezető gondolat, amelyet követve hamarosan megkezdődött egy új raktár felépítése. Ez egy X. kerületben megvásárolt telken valósult meg, ahova 1997-ben költözött át a cég, és immáron saját tulajdonú telephelyen fogadhatta a partnereit.

1998

Az 1998-as év nevezhető az egyik vízválasztónak a cég életében. Ekkor sodorta a sors egy véletlen folytán egymás mellé a Rivker Kft. és a lengyel Koelner S.A. tulajdonosát, majd így vette kezdetét a mai napig tartó szoros, partneri kapcsolat a két cég között. A Koelner S.A. már akkor tapasztalt és ismert európai gyártónak számított a rögzítéstechnika területén, a rögzítőelem palettájával kiegészített termékkínálat egy állandó és intenzív fejlődésnek lett az alapja.

2004

A megnövekedett forgalom és a rögzítéstechnikai elemek raktározási helyigénye viszont ismételten telephelykeresésre késztette a cégvezetést. A társaság az akkori évek infrastrukturális fejlesztésére (M0-s autóút bővítése) alapozva új központ helyéül a Dunaharaszti Ipari Parkot választotta, amely logisztikai szempontból is óriási előrelépésnek számított könnyű megközelíthetősége miatt, mind árufogadás tekintetében, mind pedig a partnerek kiszolgálásában.

2005

Időközben az egyre jobban elmélyülő együttműködés keretében, 2005-ben, a KOELNER S.A. multinacionális vállalatcsoport ajánlatot tett tulajdonrész vásárlására a RIVKER Kft.-ben, amely ajánlat elfogadása további növekedési és fejlődési lehetőségeket nyitott meg a társaság előtt. A cég ettől kezdve jogosult használni a KOELNER nevet. A résztulajdonos érkezésével az addig is erős vállalat előtt a várakozásoktól jóval nagyobb lehetőségek nyíltak meg.

2008

Az alapos tervezés ellenére a 2004-ben átadott raktár ismételten kicsinek bizonyult, ezért 2008-ban egy újabb bővítés vált szükségessé, amellyel több mint 9500 raklapra növekedett a raktárkapacitás.

2013

Ugyanebben az évben a KOELNER Csoport részévé vált a világszintű márkaként ismert RAWLPLUG vállalat, mely a rögzítéstechnika alapköveit tette le világviszonylatban. A kötőelemek beszerzésében új kapukat nyitott meg a 2013-tól már a RAWLPLUG égisze alatt működő, Łańcutban található csavargyár.

2019

A töretlen fejlődés az elmúlt években egy modern, minden tekintetben európai színvonalú raktárbázis megvalósítását körvonalazta, amelyben – a tervek szerint – egy automata raktár fogja segíteni a gyors kiszolgálást. A tervezési fázisban lévő új telephelynek otthont adó telek megvásárlása szintén a Dunaharaszti Ipari Parkban történt.

Célok között kiemelt helyen szerepelt és szerepel jelenleg is, hogy termékpalettánk folyamatos bővítésével minél szélesebb körben álljunk Vevőink rendelkezésére.

napjaink

Fontos feladatunknak tekintjük műszaki innovációk, a legkorszerűbb kötőelemek, technológiák és gépek megismertetését és bevezetését. Szolgáltatásaink felölelik prototípusok kivitelezését, technológiai próbák és vizsgálatok elvégzését, és a tervezők munkájában komoly segítséget nyújtó tervezési kalkulációk készítését.

A kis családias vállalkozás mára egy 70 főnek munkát biztosító, piacot befolyásoló vállalattá fejlődött, amelynek határozott jövőképe büszkeséggel és nyugalommal tölthet el mindenkit, aki részese lehet ennek a nagyívű fejlődésnek.

“Ahogy nagy vállalatok esetében gyakran tapasztalható, a KOELNER cég is kisvállalkozásként indult, melynek gyökerei egy garázsba vezethetők vissza.”

KOELNER S.A.

cégtörténet

Ahogy nagy vállalatok esetében gyakran tapasztalható, a KOELNER cég is kisvállalkozásként indult, melynek gyökerei egy garázsba vezethetők vissza.

1981-ben a kommunista megszorítások hatására Antoni és Krystyna Koelner elvesztették munkahelyeiket, fiukat, Przemysław-ot, pedig internálták, ezzel minimálisra csökkentve a család megélhetési lehetőségeit. Ekkor történt azonban, hogy egyik barátjuk kölcsön adott nekik egy fröccsöntő gépet, amivel a család gombok gyártásába fogott. A gombokat, tiplik, műanyag nyelek és virágcserepek követték, melyek közül a tiplik lettek későbbi globális sikereik kulcsa.

Krystyna Koelner 1982-ben jegyeztette be Warsóban “Tworzywa Sztuczne Krystyna Koelner” néven műanyag termékekkel gyártásával foglalkozó egyszemélyes vállalkozását. A tiplik gyártása 1986-ban kezdődött, 1987-től pedig a cég tevékenysége már kizárólag rögzítéstechnikai elemek gyártására koncentrálódott.

Tovább olvasom

1993 hihetetlen sikert hozott a cégnek, amikor is Kelet-Európában elsőként megkezdték beütőékek gyártását.

Vajon fenntartható-e volt e töretlen fejlődés? A KOELNER cég példázza, miként tudják a viszontagságok nem csak megerősíteni egy cég helyzetét, hanem inspirálóan is hatni rá. 1997-ben lecsapott a cégre az évszázad áradása. Bármennyire is próbálta a két testvér – Przemysław és Radosław Koelner – menteni értékeit vagy legalább 50-60 cm magasan biztonságban tudni őket, az árvíz kifogott rajtuk: a víz 2 m magasan mindent elárasztott mind a gyárban, mind az irodákban. Szerencséjükre a kár csupán 1,5M zł volt, melynek egy részét biztosítás fedte. A körülmények azonban ekkor kedvezni látszottak a Koelner családnak, mert az emberek tömegesen kezdtek építőanyagokat vásárolni.

“Łańcucka Fabryka Śrub gyárat 1957 augusztus 10-én alapították a Nehézipari Minisztérium rendeletére.”

Łańcucka Fabryka Śrub

cégtörténet

1957
1991
2005
2008
2013

1957

Łańcucka Fabryka Śrub gyárat 1957 augusztus 10-én alapították a Nehézipari Minisztérium rendeletére.

1991

Łańcucka Fabryka Śrub egy államkincstári tulajdonában lévő, és egyben egyedüli részvénytulajdonos vállalat, a Fabryka Śrub w Łańcucie Śrubex S.A. kezébe került.
Az ezt követő években, a mindenkori érvényben lévő szabályozásokkal összhangban, a cég részvényei a nemzeti beruházási alapok részére természetben nyújtott hozzájárulásokból tevődtek össze és nem-nyilvánosan cseréltek gazdát.

2005

A Fabryka Śrub w Łańcucie Śrubex S.A. részvényei tőzsdei bevezetésre kerültek. Részvényei 2005 Február 17-én jelentek meg először a Varsói Tőzsdén. A részvényvásárlások kedvező alakulása lehetővé tette az első komoly beruházások finanszírozását.

2008

A részvényforgalom eredményeképpen a cég bekerült a KOELNER Cégcsoportba.
Ugyanebben az évben a Fabryka Śrub w Łańcucie Śrubex S.A. elveszítette részvénytársasági státuszát és teljes egészében az újonnan alapított és a továbbiakban Koelner Łańcucka Fabryka Śrub Sp. z o.o. név alatt tevékenykedő jogi személy részévé vált.
Koelner Łańcucka Fabryka Śrub Sp. z o.o. átvállalta a Fabryka Śrub w Łańcucie Śrubex S.A. minden jogát és kötelezettségét és átvette minden gyártási és kereskedelemi tevékenység irányítását, amely a mai napig is tart.

2013

Koelner Łańcucka Fabryka Śrub Sp. z o. o. beolvad a RAWLPLUG vállalatba (korábban KOELNER Cégcsoport).
Ez az év fémjelzi egyben a gyár dinamikus fejlődésének kezdetét. A rákövetkező években a gyár mélyreható modernizáláson ment keresztül. A sorozatos beruházások átalakították és az iparág legmodernebb gyártóinak magasságába emelték a vállalatot.
A legfontosabbak ezek közül a beruházások közül a gyártóüzemek és a géppark átalakításai, az Autóipari Üzem beindítása és az 5 és 6 férőhelyes automata gépek megvásárlásai voltak, melyek közül az utóbbi lehetőséget nyújtott a hidegsajtolási technológia eljárások fejlesztésére, a hőkezelési eljárás módosítására és a berendezések CQI-9 szabvánnyal való összhangba hozatalára.

“1887-et írunk. A Rawling testvérek úgy döntenek, indítanak egy kis vízvezeték szerelő vállalkozást.”

RAWLPLUG

rövid cégtörténet

1887-et írunk. A Rawling testvérek úgy döntenek, indítanak egy kis vízvezeték szerelő vállalkozást. A cég eredeti székhelye a South Kensington-i Richmond Road-on volt Londonban. A történet itt kezdődik.

Láthatóan jól vezetett vállalkozás volt, mert a cég szépen növekedett, kínálatát a kor változó műszaki igényeit követve bővítgette. Az 1890-es évek elején szolgáltatási portfolióját villanyszerelési tevékenyégi körrel egészítette ki. 1910-re, az ekkor már a Gloucester Road-on tevékenykedő Rawling Brothers Ltd., repertoárját már villanyszerelési, vízvezeték szerelési, autóipari, általános építőipari és gépészeti tevékenységek alkották. Ezzel nagyjából egy időben, azaz 1910-ben, a testvérek egyikét, a mérnök és építési vállalkozó John Joseph Rawlings-t, a londoni British Museum megbízta elektromos szerelvények felszerelésével, olyan kitétellel, hogy a rögzítések diszkrétek legyenek és ne tegyenek kárt a múzeum falaiban.

Korábban bármilyen rögzítés tömör falhoz igen durva beavatkozást jelentett: négyszögletes lyukat kellett kivésni a vakolatban és a falszerkezetben, majd pedig elhelyezni ebben egy pontosan méretre szabott fa elemet. A rögzítendő alkatrész ehhez a fadugóhoz lett végül hozzácsavarozva vagy szegelve.

Tovább olvasom
Letöltések
Lépjen velünk kapcsolatba